• Kertfenntartás

  • Kerttervezés

  • Automata Öntözőrendszerek

 

Üdvözöljük honlapunkon!

A vállalkozást édesapánk kezdte egyéni vállalkozóként 1990- ben másodállásban, főállásban Baján a Zöldfelület-gazdálkodást (építést, fenntartást) irányította 25 éven át, 1995-től főállásban működik a vállalkozás. Én, Bácskai Roland teljes erővel a tanulmányaim végeztével 2001-ben, öcsém Bácskai László 2011-ben kapcsolódott a vállalkozáshoz. Kezdetekben munkáink zömét közületeknek, intézményeknek végeztük, majd pár év elteltével egyre több magánszemélytől kaptunk megrendelést. Ez idő alatt pár ezer négyzetméter zöldfelületet, kertet megépítettünk, sok tapasztalatot szereztünk. Komplex szolgáltatást igyekszünk nyújtani a kertépítés területén, ahogyan az ma egy kertépítőtől elvárható, mert ez egy összetett szakma és nem csak a füvesítésből, vagy a növénytelepítésből áll. Vállalkozásunk fejlesztésénél fontos szempont a speciális géppark kialakítása, melyet lehetőségeinkhez mérten folyamatosan bővítünk. Tudásunkat igyekszünk naprakészen tartani, illetve bővíteni szakmai napokon való részvétellel. Ügyfeleink elégedettségét a következőknek is köszönhetjük, hogy munkáink során a minőségi anyagok beépítését preferáljuk, emellett alapos, szakszerű, igényes munkát végzünk. Automata öntözőrendszert 2000- óta tervezünk, építünk, akkor a TORO (piacvezető márka) márka mellett döntöttünk, a tervezésből, telepítésből vizsgát tettünk. Kutakat 5 éve fúrunk, melyet öcsém irányításával végzünk. Jelenlegi fúrási kapacitásunk maximum 68m mélység és maximum 125mm átmérő. Munkánkra garanciát vállalunk, persze csak abban az esetben, ha a megrendelő elfogadja a szakmai irányelveknek, feltételeknek megfelelő kivitelezést! A kapcsolat a kert elkészülte után sem szakad meg a megrendelőinkkel, mert megépített kertjeinkben igény esetén fenntartást is vállalunk, vagy szakmai segítséget nyújtunk. Gépparkunkkal nem csak lakóhelyünkön, hanem attól távolabbi környezetben is vállalunk munkát.


Szolgáltatásaink